Fotó: Mesterházy, Bajnai, Gyurcsány és Fodor egy helyen
Sajtótájékoztatót tart az ellenzéki választási szövetség a képviselői irodaházban.
Sajtótájékoztatót tart az ellenzéki választási szövetség a képviselői irodaházban.
A megkérdezettek közel kétharmada (64 százalék) hátrányosnak tartja a szerveződő baloldali szövetség számára Gyurcsány Ferenc szerepeltetését, mindössze 24 százalék ítéli előnyösnek. A felmérést nem a baloldal szimpatizánsai körében, hanem a teljes választókorú népesség mintáján vizsgálták.
Egy összeállításban szóban magyarázták el az ellenzéki összefogáson élcelődő mémeket és gifeket a Kossuth Rádióban.
Bajnait alkalmasnak tartotta, Mesterházyt viszont nem a közös lista vezetésére Juhász Péter, a Milla elnöke, ezért ajánlotta fel a lemondását. Mint mondta, Bajnait továbbra is "nagyon jó csávónak" tartja, de szerinte már ő is megkopott a folyamatban, ezért harmadik embert javasolt.
Gyurcsány Ferenc újratöltve. Ezt a produktumot volt képes a haladó értelmiség három és fél év alatt előállítani, ami nem csoda, ha azt vesszük, hogy az ország egyáltalán nem érdekli őket.
"Választás előtt létrehozott koalíció" néven emlegette Bajnai Gordon azt a megállapodást, amit szerdán jelentett be Mesterházy Attilával közösen. Koordinált indulás helyett közös lista, amit Mesterházy vezet. Meghívót kap a DK is, Gyurcsány hazajön külföldről.
A demokratikus ellenzék teljes körű, feltétel nélküli választási összefogását tartja szükségesnek Bokros Lajos. A Modern Magyarország Mozgalom elnöke azt mondta: ha ez elmarad, pártja nem indul az idei választáson.